Család
Az óév búcsúztatása és az új év köszöntése dallal, zeneszóval, tánccal, hangos jókívánságokkal történik, mindenki készül rá, és aligha szán időt alvásra. Régen is a népszerű szokások közé tartozott hatalmas lármával, kolompolás kíséretében búcsúzni az óesztendőtől, ami valószínűleg arra az ősi rituáléra vezethető vissza, hogy a gonosz hatalmak távozzanak az óévvel együtt. ![]()
Az itallal teli pohárnak nehéz ellenállni, és tulajdonképpen nem is szükséges főleg ilyentájt, ünnepek idején. Embernek találták azt ki! Csak tudni kell, mennyi az elég. Ha viszont kicsordul a pohár, lássuk, mi a teendő... ![]()
Bizonyára sokan érzik úgy, hogy rohan az idő. Gyors lábakon szaladnak a napok, a hetek, mindegyikre tervezünk valamit, és reméljük, várjuk, hogy amit kitűztünk magunk elé, sikerül is véghez vinni. Közben eszünkbe sem jut, hogy nem csupán hoz számunkra a másnap, de visz is. Vissza soha nem térő perceket, órákat az életünkből... ![]()
Korhelyleves
Hozzávalók 6 személyre: kb. 60 dkg füstölt hús, egy közepes vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, fél evőkanál pirospaprika, 40 dkg savanyúkáposzta, fél mokkáskanál őrölt bors, 1 kiskanál majoránna, 2 babérlevél, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt. A füstölt húst annyi vízben, amennyi levest szeretnénk, megfőzzük. ![]()
Bizonyára már sejtik, kedves olvasók, hogy miről lesz szó az alábbiakban: a karácsonyvárásról és az ehhez kapcsolódó hagyományokról. ![]()
Szigorodik az idő, decemberben már szükség van arra a ruhadarabra, amitől elvárjuk, hogy ne fázzunk benne. Vagyis, hogy meleg legyen. A télikabátnak ez a legfontosabb funkciója. ![]()
Van-e folytatása? És ha van, milyen? – kérdezték olvasóink közül többen is, mert döbbenetesnek találták a múltkori riportunkban szereplő házaspár egymáshoz való viszonyulását. ![]()
A csillagszórók, színes gömbök, égők, ezüst dió, angyalhaj és a sok féle egyéb dísz mellett ma is elsőbbséget élvez a szaloncukor. ![]()
Decemberben már joggal mondható, hogy “megemberesedett” az esztendő. Padláson a termény, kamrában a télire való, udvaron a tüzelő, kés alá hízott a disznó, tehát számonkérhető 2008-tól, hogy miként szolgált bennünket. ![]()
Ahogy közeledik az ünnep, úgy fokozódnak, sokasodnak a vásárlók szívét és pénztárcáját megcélozni szándékozó reklámok is. Hivatalos bejelentés szerint csupán a Romsilva 100 ezer fenyőt dob piacra, és akkor még hol a többi, ami ilyen-olyan úton jut el céljához... ![]()
Adventi kalács
Hozzávalók: 500 g liszt, 50 g vaj, 0,25 l tej, 50 g cukor, 25 g élesztő és kevés só. Langyos tejben szétmorzsoljuk az élesztőt, és kevés liszttel meg cukorral felfuttatjuk. ![]()
Évek óta úgy tartom, hogy a Nyugati Jelen szerkesztői és olvasói egy nagy családot alkotnak. Mint ennek tagja, szeretném megosztani gondolataimat a “családdal”. ![]()
Jéghideg fuvallatként söpört végig a falun a hír: öngyilkos lett egy 14 éves fiú. Mindenki ismerte. ![]()
Amint közeledik a december, az ajándékozással kapcsolatos gondok is felmerülnek: mivel lepjük meg szeretteinket? Igaz, hogy csábító a millió reklám, de ez még nem garantálja a jó választást. ![]()












