Kultúra
Az ausztriai Linz és a litvániai Vilnius vette át az Európa kulturális fővárosa címet 2009. január 1-jén. ![]()
Takács Mihály aradi képzőművésznek a Klió teremben tavaly december 16-án megnyílt egyéni kiállításáról szóló beszámoló csak „mellékesen” jegyezte meg, hogy ez alkalommal a művész albumát is bemutatták. Pedig az ügy „megér még egy misét”. ![]()
A romániai magyar internetes portál, a Transindex az elmúlt év zárásakor is elkészítette az esztendő „legjei” összeállítását. Ebben, őszinte örömünkre, Az év színházi előadása címszó alatt egy aradi „termék” szerepel, mégpedig az Aradi Kamaraszínház első saját produkciója, a Rudolf Hess tízparancsolata című előadás. ![]()
Valószínűleg hamarosan új regényt jelentett meg Gabriel García Márquez. A világ különböző tájain élő barátainak körében terjed a hír, hogy készül, vagy talán már el is készült új műve, amelynek címe: Augusztusban találkozunk. ![]()
A karácsony maga is a születés, az öröm, a szeretet, a békesség, a hit ünnepe. Ennek jegyében kapott meghívást a Szegedtől negyven kilométerre fekvő Öttömös község önkormányzatától Advent utolsó vasárnapjára a Gáspár Mária karnagy vezette temesvári Bartók Béla Vegyeskar. ![]()
Mi tagadás, a Romániai Képzőművészek Szövetsége aradi tagozata alaposan
megadta a módját megalakulása 50. évfordulójának. Az őszi jubileumi kiállítás,
az ez alkalommal megjelentetett rendkívüli kiállítású katalógus már akár
elegendő is lett volna az esemény megünneplésére, ám minderre a koronát
szombaton délelőtt tették fel a Városháza dísztermében, amikor is életműért,
2007-es művészeti tevékenységért, az aradi képzőművészeti élet támogatásáért
kiválósági díjakat nyújtottak át. ![]()
A magyar Millenium évében, 1896-ban énekelt-játszott utoljára Temesváron a
legendás Blaha Lujza, a XIX. század végének ünnepelt primadonnája, aki ezzel a
fellépésével indította 108 búcsúkörútját. ![]()
Resicabányán, szombaton, december 20-án a református Templom és Iskola istentiszteleti termében került sor meglehetősen nagy érdeklődés mellett Seres Adél tanárnő, kisebbségi tanfelügyelő Imádkozó kezek című verseskötetének a bemutatására, ahol a református gyülekezeti tagok mellett a szerző ismeretségi és baráti köre is jelen volt, közöttük Seres Péter alispán, Costan Melánia RMDSZ ügyvezető elnök, Rácz-Virág Vilma városi RMDSZ elnök és Nagy Péter Platanus-elnök. ![]()
Az év legrangosabb képző- és iparművészeti eseményének adott otthont a régi Vármegyeházában működő Szépművészeti Múzeum hét végén. ![]()
Csütörtök délután
kivételes élményben részesültek mindazok, akik az Élet a kockában című
kiállítás megnyitójára kíváncsiak voltak a Delta Nemzeti Galériában. ![]()
Hétfőn délután, hál’ istennek, újabb állandó művészeti kiállítási
„felület” nyílt Aradon, ezúttal a Ioan Slavici Klasszikus Színház első emeleti,
Boheme elnevezésű, egy magáncég által bérelt kávézójában. Az alkalmat az Aradi
Fotóklub szervezésében tető alá hozott fotókiállítás kínálta, amelyen két
szentesi fotóművész, Albert Béla és Tóthné Timafalvi Gizella mutatkozott be az
aradi közönségnek. ![]()
A Víztorony Galéria
tárlatnyitásai általában nagyon jó hangulatúak, a szerda délutáni azonban
minden korábbin túltett. Talán azért, mert két igen tehetséges fiatalember
mutatkozott be festményeivel: a szabadhelyi születésű Voicu Ile és az ópálosi
születésű Beniamin Lupşa. ![]()
Ma délután a Tulipán könyvesboltban elég sokan voltak kíváncsiak az Aradi Kölcsey Egyesület által kiadott 17. Fecskés könyv – Pataky Sándor: Feljegyzések az aradi vértanúsírok feltárásáról – bemutatójára. ![]()
Takács Mihály kiállításának mai megnyitása az aradi Klió teremben kétségtelenül emlékezetes marad a résztvevők számára, hisz ilyen élményben még sosem volt részük: a megnyitó előtt egy ajtófeltörésnek a szemtanúi, részesei lehettek. ![]()












